Japán kortárs – magyar értelmezés (beszámoló)

A MüSzi az a hely, ahol a „nagymama pléhbögréjét” forró gyömbérteával töltik meg, majd sáladba burkolózva foglalhatsz helyet a nagyelőadóban, kíváncsian várva, mi fog történni a színpadon. Olyan hely, mely az elfogadás, a befogadás és a másik ember tisztelete alapján működik. Ahol minden felnőtt, gyerek, állat és növény szívesen látott vendég. Ahol a másság és a másként gondolkodás magától értetődő, a vita és az egyéni gondolat kötelező. Civil szerveződés, ahová bárki jöhet értelmes programmal, ahol lehet színházat csinálni, táncolni, filmet nézni, kiállítást rendezni – kulturális alkotóközpont és befogadótér.

 

Szerkesztőségünk meghívást kapott a Compagnia Kha butoh táncelőadására. A stílusról és az előadókról bővebben itt olvashattok: http://tanc.hu/esemeny/kha_butoh-tanc-eloadas-a-companiakha-val/

 

 

Egy – egy táncelőadáson ülve elmém megszokott reakciói közé tartoznak a villámok, melyek hirtelen becsapódva adják át a táncos mozdulatai által közvetített gondolatokat, érzéseket, a filozófiát, melyet képvisel. A tegnapi előadás alkalmával viszont a butohra jellemző üresség engem is elért. Ha lehunytam a szemem, a kellemes, meditációs zene megnyugtatott, érzékeim szinte várták, hogy elérjen hozzám a füstölő illata és elmém megnyitotta kapuit, hogy hozzáférjek legmélyebb tudatomhoz. De amint kinyitottam a szemem és figyelemmel követtem a színpadon zajló eseményeket, úgy éreztem magam, mintha egy elmegyógyintézet lelakatolt szobájának titkos reteszén át leskelődnék, figyelemmel követve, mivel múlatja az időt odabent a beteg.

 

Teljes üresség – ezt láthattuk az előadó, Kea Tonetti szemeiben is. Emberi fejlődést véltem felfedezni a mozdulatokban, onnan kezdődően, hogy az egy hónapos gyermek csodálkozva tartja fény felé a kezét, fölfedezvén ujjait; teljesen addig, míg mártír felnőttként hátára véve a világ minden búját – baját, összerogy a terhek súlya alatt.  Fehérre festett arcán intenzíven váltakoztak a kifejezések – mintha halotti maszkok sorát mutatta volna be. Egyszerre volt fájdalmasan groteszk, ijesztő, de vicces, melyen az ember gúnyosan felnevet. Görcsbe ránduló izmok, kitekeredett végtagok és természetellenes testhelyzetek jellemezték az improvizált mozdulatsorokat, melyek így Halloween és Halottak napja tájékán igazán aktuálisnak tűntek.

 

 

 

Közép – európai mentalitás és gondolkodásmód számára furcsának és idegennek hathatott az előadás (még ha egyébként nyitott is más kultúrák és filozófiák iránt), melyre nem feltétlenül a kortárs táncra jellemző dinamika, érthető és érzékelhető cselekmény volt jellemző. A felkelő Nap országának elszigeteltsége mutatkozott be Kea lefátyolozott, ám a fátyol alatt félmeztelen, csontos, sokszor ívbe feszülő és hajladozó testén. Maga  volt a tátongó és lelketlen porhüvely, melyet egy üres, s ezáltal ösztönös emberi elme mozgatott. Akár egy háborodott, aki a világgal szembeni egykedvűségének gúnyos kacajban, görcsös zokogásban és éktelen üvöltésben ad hangot, majd a sötét sarokban lel megnyugvásra.

 

 

 

A MüSzi az a hely, amely otthont ad az újnak, az újításnak, a kortársnak és az önkifejezésnek. Csak gratulálni tudok, ahhoz a közösséghez, amelyet kialakított, a hangulathoz, amely áthatja és filozófiához, amelyet képvisel és hűen követ.

 

 

 

 

Írta: Ildi