spicc2

 

Grecsó Zoltán táncelőadásával és a Dancer in the Art összművészeti produkcióval nyílik meg vasárnap a Gödör Klub Spicc Stúdiója a budapesti Király utcában.

 

A Gödör Klub hétéves múltra visszatekintő Spicc stúdiója új helyszínen folytatja működését, ahol az oktatás mellett rendszeres kamaraszínházi produkciók is várják majd a közönséget.

 

Az új játszóhely a kortárs táncórák szinte valamennyi tanárának összművészeti produkciójával nyílik meg: Grecsó Zoltán táncelelőadását a Dancer in the Art alkotás követi, amelyben az ANEZ zenekar új, kifejezetten az estre készült dalaira táncol Jantner Emese és Feicht Zoltán, Frenák Pál, Mészáros Gergely, valamint Szénási Gergely Zoltán.

 

A különböző műfajok találkozásának nem csak ezen az első estén lehetnek tanúi a látogatók, hiszen a hétköznapokhoz hozzátartoznak majd a rendszeres kortárs tánc- és színházelőadások, felolvasóestek és zenei performanszok, valamint folytatja működését a szerdánként jelentkező Villany Leó Improvizatív Táncszínház is.

 

spicc1

 

Az előadások mellett már október 6-tól beindulnak a Spicc Stúdióban Jantner Emese, Feicht Zoltán, Újvári Milán, Grecsó Zoltán kortárs tánc- és Mészáros Gergő hip-hop tréningjei, valamint É. Nagy Zsófia és Mogyorósy Krisztina jóga, pilátesz és body art órái is. Mindezekből bárki ízelítőt kaphat az október 5-én napközben ingyenesen látogatható bemutató órákon.

 

A gasztronómiai élményre vágyókat a Szatyorbolttal közösen üzemeltetett ökokávézó várja, ahol kistermelők organikus gazdálkodásából származó, friss alapanyagból készült szendvicseit, süteményeit, salátáit lehet majd fogyasztani, de lehetőség lesz a heti zöldségadag megrendelésére is.

 

A szintén a helyszínen üzemelő G3 rendezvényközpontban mások mellett Németh Juci és Matisz Flóra friss projektje, a Hey Honey, valamint a rendszeresen jelentkező, Kaláka-Lackfi verses estek, a Depeche Mode Klub és Sena előadásmódjában új életre kelő Shakespeare szonettek várják majd a közönséget.

 

 

 

Forrás: MTI