(A tánciskolák felsorolását az oldal aljára érve találod!)

Az Andalúziából származó flamencót, amely közel 200 éves múltra tekint vissza, manapság már a spanyol népzeneként említik. A flamenco a társadalom legalsóbb rétegeiben született: vándorló földmunkások, bányászok, lókereskedők, kovácsok, halászok, kosárfonók, cigányok körében.

A flamencót eredetileg leginkább férfiak énekelték. A dalok nagy része sirám volt, a szövegek üldözésről, szenvedésről és halálról szóltak. A flamenco tánc és ének nagyon korán összefonódott. Mivel zenélésből és táncból megélni nem lehetett, a cigányok (mert a flamenco története elképzelhetetlen nélkülük) mellette más, jól fizető állást űztek és városról városra utaztak. Kosztért és kvártélyért szórakoztatták a helyieket, vagy léptek fel lakodalmakon, vallási ünnepeken.

A helyváltoztatásoknak betudhatóan a flamencón erőteljes bizánci, perzsa, héber és görög hatás érezhető, valamint a négy legnagyobb indiai kultikus tánc elemeit is magában hordozza. A tánc nem koreografált, hanem egy meghatározott motívumkészletből improvizál a táncos, az adott pillanat hangulatának megfelelően. A tánc ritmikája azonban olyannyira kötött, hogy a táncos mozgása (taps, lábdobogás) gyakorlatilag saját magának a ritmuskísérete.