(A tánciskolák felsorolását az oldal aljára érve találod!)

A rock and roll első virágkorát az 1954 és 1958 közötti élte, habár ekkor még alig volt megkülönböztethető az akkori rhythm & bluestól, melynek oka az, hogy a tánc három nagy zenei irányzatból fejlődött ki: a jazzből (ami a tipikus Shuffle – ritmust adaptálta), a country & western stílusból (amit csaknem kizárólag fehérek játszottak) és a rhythm & bluesból (Amerika déli államainak afro – amerikaiak által játszott zenéjéből).

A foxtrottal vagy a walzerral összehasonlítva forradalmi volt az új táncstílus akrobatikája. A tánc társaságképes lett, s ebben az időben alig találni olyan tánciskolát, amely ne indított volna rock and roll kurzust. A szabadidős szórakozás mellett a tánc az idők során teljesítménysporttá is fejlődött, melyben ma már helyi, nemzeti és nemzetközi bajnokságokat is rendeznek.

Az első rock’n’roll versenyeket az 1970-es években rendezték. Az akrobatika és a temperamentum mellett sportos jelleget is tükrözött a mozgás, s ez megfelelt az ifjúkori dinamikának.

Manapság az akrobatikus rock’n’roll külön kategóriát képez a divattáncversenyeken. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság – noha a játékok műsorára nem tűzte – 1997 óta az akrobatikus rock and rollt is elismeri sportágként, mondván, a sportolókhoz hasonlóan a táncosoknak is komoly felkészülésre van szükségük ahhoz, hogy magas szintű teljesítményt nyújthassanak. A tánc komoly erőnlétet, fizikai állóképességet, rugalmasságot igényel, s a versenyeken minden tekintetben a maximumot kell nyújtaniuk a versenyzőknek.