2014. december 7-én lezárult a szavazás a Nem Olimpiai Sportágak legjobbjaira, közel 150 ezren szavaztak a jelölt férfi és női sportolókra, csapatokra, edzőkre és szövetségi kapitányokra.

A sportolanemzet.hu internetes oldal átlagos megtekintéseinek a száma, illetve az ott eltöltött időtartamok azt jelzik, hogy a látogatók kíváncsiak voltak a jelöltekre és felelősséggel döntöttek – értékelte szavazást a kezdeményezés ötletgazdája. Hoffmann Pál szerint a leadott 147 360 voks azt mutatja, hogy széles tömeg állt a nem olimpiai sportágak és azok létjogosultsága mellé.

Az öt kategória győztesei négy sportágból kerültek ki. A duplázás a táncsport képviselőinek sikerült, Bánhidi Dániel (férfiak) és a Szupergirls (csapatok) is az élen végzett.

A legjobbak december 18-án az Akvárium Klubban vehetik át az elismerést a Sportcsillagok Gálaestjén, a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által szervezett hagyományos Év sportolója-szavazás díjkiosztóján.

A Szupergirls, a Rock and Magic SE csapata világbajnoki bronzérmet és Európa-bajnoki ezüstérmet nyert az idén, a szavazáson igen szoros versenyben nyertek egy sárkányhajós csapattal szemben, mindössze hét pont volt a különbség az első két helyen.

 

Bánhidi Dániel magabiztos győzelmet aratott a NOS Bajnokai szavazáson. A kiváló rockys és párja, Révész Panna idén világkupa ötödik helyet szerzett a krakkói világkupán a Felnőtt ‘B’ kategóriában a párosok között.

Bánhidi Dániel

Bánhidi Dániel

Lengyel Veronika az edzők között lett második. Róla érdemes tudni, hogy nem csak a NOS Bajnokok szavazáson győztes Szupergirls és Bánhidi Dániel edzője, hanem a junior világbajnok Party girls csapaté és a szintén junior világbajnok Király Ádám, Czetl Fanni párosé is.

Lengyel Veronika

Lengyel Veronika

 

 

 

 

 

 

 

 

És a győztesek:

 Férfiak:

  1. Bánhidi Dániel (táncsport) 10 337 pont
  2. Gurisatti Gyula (sporthorgászat) 8876
  3. Kakuk Levente (teke) 4417

Nők:

  1. Gurisatti Lilla (búvárúszás) 9086
  2. Szabó Nikolett (fitnesz) 5555
  3. Senánszky Petra (búvárúszás) 5181

 Csapatok:

  1. Szupergirls (táncsport) 7401
  2. Rába Sárkányhajó Club női egysége (sárkányhajó) 7394
  3. Dragonmasters (sárkányhajó) 3116

 Edzők:

  1. Debreczeni Dezső (kick-box) 8254
  2. Lengyel Veronika (táncsport) 7861
  3. Szabó Miklós (sárkányhajó) 7614

 Szövetségi kapitányok:

  1. Sziklenka László (sárkányhajó) 3455
  2. Zrínyi Miklós (kick-box) 2848
  3. Weisz Róbert (kajak-kenu maraton) 1139

 

 

Forrás: MTI