Május 23.-án indul az Erkel Színház Tánchónap az Erkelben című programsorozata, amelynek nyitóelőadása Seregi László klasszikusa, a Sylvia lesz. A produkció előtt nyitják meg a Magyar Nemzeti Balett történetének eddigi legnagyobb fotókiállítását, majd átadják a 2015. évi Seregi-díjat.

A Sylviát hat alkalommal, hármas szereposztásban játssza szombattól a Magyar Nemzeti Balett. A megkapó Delibes-zenére készült koreográfia ókori görög mitológiai alakok naiv szerelmét feldolgozó történet, amely Seregi László keze nyomán úgy válik izgalmas, korszerű előadássá, hogy az újrakomponált szövegkönyvben a szerelmi háromszögek megjelennek a bukolikus balettet játszó újkori társulat kulisszák mögötti civil életében is.

Tánchónap az Erkelben - Sylvia fotó

Sylvia (fotó: Emmer László, forrás: Operaház)

A Sylvia első előadása előtt, 18.30-kor nyílik meg a Magyar Nemzeti Balett történetének eddigi legnagyobb fotókiállítása, amely Gács Tamás és Emmer László képeit vonultatja fel. A hatalmas méretben kiállított alkotások a Magyar Nemzeti Balett társulatát mutatják be, megelevenítve a repertoáron tartott előadások leglátványosabb jeleneteit is. A kosztümös sorozat – a teljes képanyag mintegy felének – különlegessége, hogy az egyes balettdarabok koreográfiájából mutat eredeti elemeket.

Az Operaház balett-társulatának tagjai az együttes fennállása óta első ízben vettek részt ilyen nagyszabású műtermi fotózáson. A két évad végi -2012/2013 és 2013/2014-, egy-egy hetes alkotói munkában több mint negyventáncművész vett részt. Solymosi Tamás, Kövessy Angéla és Venekei Marianna irányításával egyedülálló fotósorozat született, amely egy hónapig lesz látható az Erkel Színház közönségforgalmi tereiben és Budapest utcáin.

A szombati kiállításmegnyitó után adják át, immár harmadik alkalommal a Seregi-díjat, amelyet az aktív koreográfusnemzedék tehetséges alkotóinak elismerésére hozott létre az Opera vezetősége, valamint azzal a céllal, megőrizze és továbbhagyományozza a 2012-ben elhunyt világhírű magyar koreográfus emlékét. A szakmai zsűri által kiválasztott nyertest egy Seregi László munkásságát jelképező szoborral, Krasznai János alkotásával jutalmazzák. Az elismerést 2013-ban elsőként Lukács András kapta, a tavalyi díjazott Juronics Tamás volt.

A június 28-ig tartó eseménysorozat keretében újra repertoárra kerül Boris Eifman elsöprő sikerű koreográfiája, a Karamazov testvérek. Az Opera balettegyüttese a sajátos mozgásvilágú előadással zárja az évadot. A koreográfus értelmezésében a Dosztojevszkij-adaptáció kulcsszavai a szabadság, az anarchia, Isten és felelősség. A szereplők közt feszülő viszonyrendszereket a saját maga által “pszichológiai balettnek” nevezett megközelítésből fogalmazza meg: nemcsak a cselekményt, hanem a karakterek belső működését is fontosnak tartja a tánc nyelvén megfogalmazni. A darabot június 20-tól nyolc alkalommal fogják játszani.

forrás: MTI