Pécs

Ma ünnepel a Néptánccal a Gyermekekért Alapítvány

Idén ünnepli megalakulásának 20. jubileumát a pécsi Néptánccal a Gyermekekért Alapítvány, amely az elmúlt két évtizedben több száz fiatallal ismertette és szerettette meg a magyar népművészet táncos és zenei értékeit.

Nagy Bandó Andrással ismétel a Mecsek Táncegyüttes

Szeptemberben, a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón mutatta be a Mecsek Táncegyüttes “Táncos történetek” című kamara-táncszínházi estjét, amit most Nagy Bandó András közjátékai tesznek kerekké.

2011. június 2.
2011. január 4.

Több, mint ezren versenyeznek Pécsett

Tizenöt ország több mint 1500 versenyzője vesz részt október 28. és 31. között a Pécsi Expo Centerben, a Show Táncok Európa- és Világbajnokságán, amely először, de talán nem utoljára az EKF-program évében költözik Pécsre.

Visszahódították a Guinness rekordot

Ismét megdőlt az „egy időben legtöbben hastáncolók” Guinness rekordja. A 2005-ben már egyszer megszerzett, ám 2008-ban egy angol kisváros által elhódított rekordot szeptember 27-én sikerült visszaszerezniük a pécsieknek.

2010. október 27.
2010. szeptember 29.

Guinness rekordra készül a Pécsi Egyetem

Az idén tízesztendős Pécsi Tudományegyetem Táncoló Egyeteme a jubileumi ünnepsége alkalmából ismét beállítaná a legtöbben egy időben hastáncolók Guinness rekordját. A jubileumi ünnepség egy hétig tart Pécsett.

Táncos történetek a Mecsektől

Történetmesélésre várja a közönséget a Mecsek Táncegyüttes szeptember 20-án. Az Anna udvarban látható táncszínházi est Bognár József nívódíjas pécsi koreográfus tánc-groteszkjeinek csokorba gyűjtésével és Lipics Zsolt színművész közjátékaival teszi próbára a nézők rekeszizmait.

2010. szeptember 17.
2010. szeptember 13.

IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó

A 2007 szeptemberében elindított Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó kitalálói tartják magukat ahhoz az elhatározáshoz, hogy bővítsék a pécsi közönség látókörét a világ táncművészetét illetően. Számos neves külföldi és hazai táncprodukcióval kápráztatják el a Pécsre látogatókat.

Ha szerda, akkor táncház Pécsett!

“Ha szerda, akkor táncház!” – sokak számára ismerős már a Pécsi Kulturális Központ népzenész szervezője, Vizin Antal jelmondata, aki hétről-hétre kitűnő hangulattal várja a táncolni nem rest közönséget.

2010. szeptember 1.
2010. július 21.

Bridges Pécs2010: Eltáncolt matek

Európa Kulturális Fővárosában, Pécsett gyűlnek össze a tudományos gondolkodás és a művészet kapcsolatát kutató szakemberek július végén.

A zene ünnepe Pécsett

Ha zene akkor tánc, ha tánc, akkor zene. Minden mennyiségben.

2010. július 8.
2010. június 15.
1999 - TÁNC.hu - Minden jog fenntartva