Madrid Budapesten táncol
A cím mindent elárul. A budapesti Cervantes Intézet rendezvénye a MU Színházban
B est a MU Színházban
A MU Terminál 2005 szeptembere óta a MU Színházban működő alkotóközösség, olyan tánc-, és mozgásszínházi műhely, ahol fiatal táncosok dolgoznak együtt különböző oktatókkal.
Nemsokára újra Lábán Rudolf-díj
Ezidáig öt alkalommal díjazták a modern táncművészet jeles képviselőit a 2005-ben alapított Lábán Rudolf-díjjal. Eljött az idei év is, hogy új kitüntetettjei legyenek a kortárs táncnak.
Hamarosan indul az idei SzólóDuó fesztivál
A SzólóDuó fesztiválokat szervező Orkesztika Alapítvány a magyar mozdulatművészet száz éves hagyományának megőrzésével és megújításával, értékeinek közvetítésével foglalkozik. Ilyen értéknek tekinti a nyitottságot, a szárnyait bontogató vagy épp a tapasztalt alkotó táncosok bátorítását, bemutatását és megismertetését.
USA egyik legprogresszívebb befogadó színháza a MU-ban
A Passió-projekt egy negyven perces performansz-installáció. A rendező, a hosszú időn keresztül a világhírű new york-i Wooster Group csapatát erősítő Reid Farrington.
BÖF vendégjáték a MU-ban
Három táncos menetel a színpadon egy izraeli katonai induló ritmusára. Az alig több mint félórás előadás narratívája végtelenül érzékenyen és ítélet nélkül rajzolja fel a társadalom és az individuum igényei és szükségletei között feszülő feloldhatatlan konfliktust.
Ismét látható a díjnyertes előadás
Duda Éva február 12-én vehette át az előző év legjobb kortárs magyar koreográfiáinak odaítélt táncművészeti elismerést. A díjnyertes előadás október 11-én és 12-én 20 órakor ismét látható a MU Színházban.
Profi táncosoknak itt a helyük
A Közép-Európa Táncszínház 21 éves működése során most először szervez nyitott, meghirdetett workshopot meghívott külföldi mesterek vezetésével.






