Nem is olyan régen még nálam, a 25 éves Juventus Rádióban vendégeskedtek, ahol sikereikről, és a táncról beszéltek. Azóta eltelt jó pár hét és kiderült, hogy a Zilahi Szabolcs, Mikes Anna páros befejezte a közös munkát.  A korábbi latin magyar bajnoki ezüstérmes páros 2012 őszén kezdett együtt dolgozni. A 2013-as magyar bajnokságon érték el a legnagyobb sikerüket hazai parketten, amikor felállhattak a dobogó második fokára.

anna_szabi

 

Mikes Anna és Zilahi Szabolcs

A tanc.hu információi szerint Zilahi Szabolcsnak pár elég markáns elképzelései vannak a folytatást illetően. Minden bizonnyal orosz partnerrel folytatja a táncot és magyar színekben versenyeznek majd.  Mikes Anna párt keres. Elmondása szerint ismét előtérbe került a tíztánc, de összességében a latin sincs kizárva.

A Zilahi-Mikes kettős először a 2012 december 15-én megrendezett Intercontinental Integra Cup elnevezésű viadalon lépett parkettre. A pozsonyi versenyen bronzérmesek lettek. Következő megmérettetésük a 2013 februárjában lebonyolított magyar bajnokság volt Budapesten. Akkor ezüstérmesek lettek, akárcsak a soron következő algyői ranglistán.

A további versenyeik és helyezéseik: Ljubljana Open 2013 (17.), Gizella Kupa (1.), Transylvanian Grand Prix (17.), Timisoara Open Championships (28.), Saphir Cup (Párizs) (30.), 2014-es Magyar Bajnokság (4.), Brno Open (25.), Dance Masters (Bukarest) (30.)

A Juventus Rádióban elhangzott beszélgetés meghallgatható itt!

Bányász