Januárban sem lesz hiány érdekes táncprodukciókból, a társulatok többsége már arra készül, hogy jövőre is elkápráztassa közönségét.

trafo_logo

 

Fiatal magyar előadóművészek a Trafó januári fesztiválján

A hagyományos előadóművészeti kereteket átlépő fiatal alkotók produkcióit vonultatja fel a Trafó Kortárs Művészetek Háza NEXTFESZT- az Y generáció című fesztiválja, amely színházi, táncos és zenei programokkal várja az érdeklődőket 2015. január 5. és 23. között.

A fesztiválon szereplő produkciók mindegyike új alkotói esztétikát képvisel. Miközben a Trafó bemutatja, hogy mit és hogyan próbálnak megváltoztatni a fiatal magyar alkotók az előadóművészetben, a fesztivál kísérőprogramjai lehetőséget kínálnak az új törekvések és azok életképességének megvitatására.

A fesztiválon mások mellett a Dollár Papa Gyermekei nevű színházi műhely Szerelem és Otthon című előadása, Vass Imre: Fájdalomtest I – II – III – IIII című performansz/workshopja, a HUPS! Crew társulat Idegen elemek című bábkoncertje és Fülöp László “there’s an elephant in every room…” című táncos produkciója várja az érdeklődőket.

Molnár Csaba Dekameron című táncelőadását január 9-én tűzik műsorra, másnap Dányi Viktória, Vadas Tamara és Molnár Csaba Nyúzzatok meg! című koreográfiájára, valamint Czitrom Ádám & Porteleki Áron unplugged koncertjére ülhetnek be a nézők. Január 13-án és 14-én két táncelőadás szerepel a programban: a Hodworks Pirkad és a Radioballet A szerelem természete című produkciója. Bemutatják a STEREO Akt színházi produkciós műhely Felülről az ibolyát című előadását is. A fesztivál a Táp Színház, a Trafó, a Füge Produkció és Fekete Ádám közös előadásával, a Csoportkép oroszlán nélkül (természetes fényben) című színházi produkcióval zárul.

A programsorozat ideje alatt a Trafó kávézójában találkozhat a közönség Simkó Beatrix és Dömölky Dániel interaktív hanginstallációjával, a Trafó Galériában pedig Kis Róka Csaba Weltschmerz című kiállítása lesz látható.

letöltés

Világcirkusz címmel tánckoncertet tartanak januárban Szolnokon

Világcirkusz címmel tánckoncertet mutatnak be január 10-én, Szolnokon, a Városi Sportcsarnokban; a Szolnoki Szimfonikus Zenekar újesztendőt köszöntő összművészeti produkciójában mintegy 300-an működnek közre.

Az esten mintegy háromszáz zenész, énekes és táncos lép majd a közönség elé – közölte Patkós Imre, a szolnoki szimfonikusok ügyvezető igazgatója.

A műsort a komolyzene kedvelői mellett azoknak az embereknek is szánják, akik nem járnak rendszeresen hangversenyekre, és számukra olyan atmoszférát kívánnak teremteni, amelyben a tánc révén a “látható zene” élményével találkoznak.

Ismertetése szerint a zenekar vendégei ez alkalommal a Nagyvárad Táncegyüttes művészei, akik a Juronics Tamás által rendezett, Világcirkusz című produkciójukból mutatnak be jó néhány koreográfiát Mozart Requiem című művére. A tánckoncert látogatói ismét találkozhatnak a Budapest Táncszínház táncosaival, míg a kórusok sorában a Nemzeti Énekkar valamint a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus lép színre. Az est zenei rendezője és karmestere a szolnoki szimfonikusok művészeti vezetője, a japán Izaki Maszahiro lesz, dirigálásával a nagy orosz lélek is kitárul a nézők elé, miután az orosz komponisták, így például Stravinsky, Borogyin, Csajkovszkij és Muszorgszkij műveit szólaltatják meg. A két részes program műsorvezetői tisztét – immár visszatérően – Ókovács Szilveszter operaénekes, a Magyar Állami Operaház igazgatója látja el.

 

 

 

Forrás: MTI