A West coast swingről röviden és hivatalosan: 2006-ban a FOX TV „So You Think You Can Dance?” (Szóval azt hiszed, tudsz táncolni?) című tehetségkutató műsorában egy fiatalember, Benji Schwimmer tett egy csapásra ismertté és népszerűvé ezt a táncot. Olyan, a fiatal nemzedék által könnyen érthető és egy csapásra megkedvelhető mozgásokból kovácsol páros táncot, mint a funky, a hip-hop, vagy a latin táncok, mindezt swinges, rock’n’roll-os alapokra helyezve. Kialakulásáról sok elmélet kering, de talán egyik sem annyira megmosolyogtató, mint legnagyobb mestere, Buddy Schwimmer – Benji édesapja – rövid magyarázata: „Egyszer valaki, egy kaliforniai kocsmában, részegen próbált swinget táncolni, reggie-blues zenére, egy latino örömlánnyal.”

Kezdetben csak Swing zenére, később lassabb Blues zenére táncolták, napjaink táncparkettjeit pedig azzal hódította meg, hogy könnyedén adaptálható a mai slágerekre is.

Ahol kipróbáltuk: az Oktogon TáncCentrum Forgách utcai próbaterme, Balásy Ádám és Jóri Rita vezetésével.

Hogy őszinte legyek a swing alapú táncok képviselik az életemben azt a részleget, melyet korábban, a közel 10 éves táncos múltam alatt sosem próbáltam. Valahogy mindig elkerültük egymást, kifejezetten nem is vonzott igazán. Eddig.

Az órára is úgy mentem, hogy nem néztem pontosan utána az oktatott stílusnak, gondoltam hagyom magam meglepni. Nagyon jó, nagyon érdekes és hasznos élmény volt ennyire kezdőnek lenni valahol. Pontosan azokat a „hibákat” követtem, mint az órák többségén, akár tanítványaimnál is látok – leszegett fejjel, lábamat szuggerálva táncoltam többnyire, nehogy a partnerem lábában kárt tegyek. Emellett… Hihetetlenül megnyugtató érzés volt jelen lenni az órán. Ádám is, és Rita is elmondhatatlanul kellemes jelenség, nagyon pozitív kisugárzással. A hangjuk, a mozdulataik, a szavaik, mind – mind biztonságot sugároznak és önbizalmat nyújtanak a legbizonytalanabb kezdőnek is.

Maga a műfaj nekem abszolút örömtáncként raktározódott el a fejemben lévő stílusleírások között. Nincs túlpörgés, nincs egyetlen természetellenesnek ható mozdulat sem. Nincs rivalizálás, versenyszellem, csúnyán nézés – csak a tánc van, a nagyon jó és változatos zene és ezek adta boldogság.

Sikerült Ritával pár szót váltanom az óra végén és elmesélte, hogy több éves boogie-s tanítás után a west coast swing számára szerelem volt első látásra. Azóta műveli, tanulja, tanítja, Ádámmal együtt. Szinte sugárzott, ahogy a táncról mesélt, teljes odaadással és alázattal, mint ahogy a nagy szerelmekről szokás.

Ezen fellelkesülve kértem, táncoljanak egyet az Ádámmal. Kezdő óra révén, pár alaplépésen kívül nem igazán láthattam őket táncolni. Hálás vagyok magamnak, hogy kértem és még inkább hálás vagyok azért, hogy kaptam is. Elmondhatatlanul jó érzés volt látni őket táncolni. Bár már négy napja, hogy ott voltam, de még mindig az a zene jár az eszemben és beleégtek mozdulataik az emlékezetembe.

SAM_1828

Bárki, aki szeretne egy kicsit „elvarázsolt” lenni és kiszakadni a hétköznapokból; része lenni egy jó társaságnak, részese a hangulatnak, mindenképp próbálja ki. Mérhetetlen nyugalom és széles mosoly az, amit a west coast swingtől kapni lehet.

Köszönöm az élményt, az AdamRitaSwing nálam csillagos ötösre vizsgázott!

 

Elérhetőségek: http://adamritaswing.com/

 

Teljes képgaléria a TáncOrszágban készült, összes képpel: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.793353950712964.1073741828.114607035254329&type=1 

 

Írta: Ildi