12dec_moldvai_tanchaz

 

Több mint száz produkcióval lépnek színpadra a hétvégén a XVI. Bonyhádi Népzenei Találkozó résztvevői, a kétnapos rendezvényt idén Halmos Béláról, Széchenyi-díjas népzenészről nevezték el.

 

A Vörösmarty Mihály Művelődési Központban rendezendő találkozón szombaton és vasárnap hangszeres és ének kategóriában, két korcsoportban 117 előadó lép fel, javarészt fiatal, 16 éven aluli előadók.

 

A legtöbben szólóénekkel jelentkeztek, a hangszeres produkciókat furulyán, hegedűn, citerán, cimbalmon adják elő, de koboz és duda is megszólal egy-egy műsorszámban – tette hozzá. A találkozó programjában mások mellett moldvai, somogyi és oláh cigány dallamok szerepelnek.

 

A Pécsről, Keszthelyről, Békéscsabáról, fővárosi zeneiskolákból és más városokból érkező előadókat négytagú szakmai zsűri – Dévai János, Eredics Gábor, Mohácsi Albert és Juhász Katalin – értékeli, a legjobbak nívódíjat és kiemelt nívódíjat kapnak. A szombat esti táncházban a Dűvő zenekar mellé az eddigi szokások szerint a találkozóra érkezett zenészek is csatlakoznak.

 

A kétévente meghirdetett népzenei találkozót Halmos Béla (1946-2013) iránti tiszteletből nevezték el a népzenészről és népzenekutatóról, aki egyik elindítója volt a harmincéves múltra visszatekintő bonyhádi rendezvénynek.

 

n_pzenei_www.kepfeltoltes.hu_

 

 

 

Forrás: MTI