Ma tartják a fogyatékossággal élők számára szervezett ParaSzuperSztár kulturális tehetségkutató döntőjét Budapesten, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. A legjobb előadóművészeti produkciókat felvonultató döntővel egy időben kiállítás is nyílik a nyertes képzőművészeti pályaművekből.

psz_logo1

 

A Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) által szervezett tehetségkutatóra összesen 450-en jelentkeztek, a legfiatalabb nevező 11, míg a legidősebb 90 éves volt. A verseny két kategóriában zajlik, az előadóművészeti produkciók (ének, hangszeres zene, tánc, próza- és versmondás) mellett képzőművészeti alkotásokat (kisfilm, grafika, festészet, fotó, kisplasztika, nép- és iparművészeti alkotás, saját irodalmi mű) is értékel a szakmai zsűri.

A döntőben az a 19 előadóművészeti produkció szerepel, amelyeket az októberi elődöntőkön választottak ki. A nyertes képzőművészeti pályaműveket szintén pénteken, egy kiállítás keretében mutatják be. A tehetségkutató nyertesei között több mint kétmillió forint értékű ösztöndíjat osztanak szét, emellett számos felajánlás érkezett különdíjakra is.

A megmérettetés célja, hogy megtalálja azokat a fogyatékossággal élő tehetségeket, akik eddig nem tudták megmutatni képességeiket a nyilvánosság előtt. A szervezők remélik azt is, hogy a verseny segíteni fogja a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi elfogadását és integrációját.

Az előadóművészeti kategória zsűrijében Both András színművész, Dévai Nagy Kamilla Liszt Ferenc-díjas énekes, Gaudy Babette képző- és iparművész, Koncz Gábor színművész, László Attila gitárművész, Pozsgai Zoltán zongoraművész, Tóth Richárd színész-koreográfus foglal helyet, a zsűri elnöke Monspart Sarolta világbajnok tájfutó.

A képzőművészeti kategória szakmai zsűrijét Fark László grafikusművész, Gaudy Babette képző- és előadóművész, Hervé Lóránth Ervin képző- és iparművész, Illés Vanda művészettörténész, Markovics Ferenc Balázs Béla-díjas fotóművész, Papp Sándor Zsigmond író és újságíró, Pálos György Balázs Béla-díjas rendező-operatőr és Teknős Miklós Pulitzer-emlékdíjas fotóriporter alkotja.

Az esemény díszvendége Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége lesz.

A 19 döntős előadóművészeti produkcióról az esemény honlapján (http://www.meosz.hu/paraszupersztar_tovabbjutok_bemutatas.php) lehet bővebb információt találni.

 

 

 

Forrás: MTI