Ezer négyzetméteres jégpályán lesz látható Verdi Az álarcosbál című operája Béres Attila rendezésében a Szegedi Szabadtéri Játékokon.

imageAz álarcosbál története ezer négyzetméteres jégpályán elevenedik meg, s a színpad és a jelmezek is kristályban fognak úszni. A jégpályán való járás bizonytalanságát kiegészíti az a csillogás és pompa, amelyet az alkotókkal közösen megálmodtak. A produkció utolsó felvonásában hatalmas jégtánc revü lesz a bál helyett, amelyen egy – egyelőre titkos – világsztár közreműködésére is számítanak.

A július 3-án és 4-én színre kerülő produkcióban Ricardót László Boldizsár alakítja, Amelia szerepében Rálik Szilvia látható, Renatót Szegedi Csaba, Oscart Szemere Zita játssza. Ulrica szerepében Wiedemann Bernadett, Samuelként Pataki Bence lép színpadra. Tom szerepében Dani Dávidot, Silviano alakjában Szélpál Szilvesztert, Főbíróként Rozsos Istvánt láthatja a közönség.

A darab karmestere az Egyesült Államokból érkező Barnaby Palmer lesz, a jelmezeket Tihanyi Ildikó és Náray Tamás tervezi, a táncosokat Sólya Ádám koreográfus-táncművész instruálja.

Tíz év elteltével kerül újra Verdi-mű a szegedi szabadtéri színpadra – hangsúlyozta Harangozó Gyula. A Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója emlékeztetett: a darabot az eredeti szövegkönyvvel és szerepekkel éppen a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatták be először Magyarországon 1998-ban.

A következő hétvégén, július 10-én és 11-én a Szabó Magda regényéből készült musicalt, az Abigélt tűzik műsorra a fesztiválon. Kocsák Tibor zeneszerző művét a Budapesti Operettszínház vendégjátékaként láthatják a nézők. A szabadtéri játékok programkínálatában szerepel még a Mamma mia! és A nyomorultak című musical, valamint Shakespeare-től a Tévedések vígjátéka.

 

Forrás: MTI