gaga kép2 httpnataliagaga.weebly.com

 

A Közép-Európa Táncszínház (KET) művészeti vezetője, Kun Attila meghívására októberben két hétig a társulattal dolgozik Natalia Iwaniec lengyel táncos-oktató. Kihasználva Natalia itt tartózkodását, a társulat négy napos gaga kurzust hirdetett a nagyközönség számára. A két hétvégén át zajló oktatás záróakkordjaként, vasárnap este 6 órakor a Lengyel Intézet Andrássy úti kiállítótermében Natalia és a kurzus résztvevői demonstrációt tartanak.

 

Azon kívül, hogy bepillanthatunk a gaga színfalai mögé, a demonstrációt követően rövid beszélgetésre is sor kerül, ahol lehetőség nyílik Nataliát a gagáról és a két hetes munkáról kérdezni.

 

Natalia Iwaniec egyike az Ohad Naharin által minősített gaga-oktatóknak. A hazánkban még kevéssé ismert módszer egészen különleges módon nyúl a tánc, a test és a belső állapot kérdéséhez. A gaga sajátossága, hogy a belső érzékek tudatosításával és a képzelőerő fejlesztésével teremt kapcsolatot ösztönös és tudatos mozgás közt. Natalia a gaga táncnyelvet két éves tel aviv-i tartózkodása alatt sajátította el (Batsheva Dance Company), és elsők között kapott hivatalos oktatói minősítést. Azóta Izraelen és Lengyelországon kívül Svájcban, Németországban, Angliában, Ukrajnában, Litvániában is tartott és tart gaga kurzusokat. Magyarországon a Közép-Európa Táncszínház az első olyan hivatásos tánctársulat, aki intenzív gaga oktatásban részesült. A Nataliával való két hetes munka mozgásanyagát fölhasználva készül Kun Attila Tiszta föld című új előadása, melynek bemutatója november 13-án lesz a Trafóban.

 

gaga kép3 httpnataliagaga.weebly.com

 

A Közép-Európa Táncszínház évek óta nagy hangsúlyt fektet az oktatásra, a tánc mind szélesebb körben való megismertetésére D.E.E.P. programjával. A D.E.E.P. – Dance for Everyone Education Program – keretén belül szeptembertől a KET is csatlakozott a Műhely Alapítvány állandó táncóráihoz a Trafóban. Az évente több alkalommal megrendezett táncismereti héten és az állandó táncórákon kívül a programon belül kuriózumnak számít a lengyel oktató kurzusa.

 

A gaga különlegessége, hogy egyaránt kidolgozott oktatási csomagot kínál a hivatásos és a táncos előképzettség nélküli résztvevőknek. Ezt a kettős lehetőséget kihasználva állította össze a KET a két hétvégén át tartó (október 11-12. és 18-19.) gaga kurzusát, amire profi táncosok és táncolni vágyó amatőrök is jelentkezhettek.

 

gaga kép1 httpnataliagaga.weebly.com

 

A KET gaga kurzusáról: http://www.cedt.hu/index.php?lang=hu&page=hir&id=155

Natalia Iwaniecról: http://nataliagaga.weebly.com/

 

Gaga demonstráció

2014. október 19. 18.00

Lengyel Intézet Andrássy úti kiállítóterme

1061 Budapest, Andrássy út 32.

 

A program ingyenes!