butoh-1

 

 

 

Butoh táncelőadás a MüSziben, október 29 – én.

 

 

 

 

 

 

 

 

Méltán merül fel a kérdés… mi az a butoh? A butoh egy ötvenes években kialakult avantgárd, kortárs táncstílus. A második világháború után alakult ki Japánban, mindent felborítva, mindennel szembefordulva. A két alapítója Tatsumi Hijikata, akinél a mozgás generálta az érzelmi intenzitást és Kazuo Ohno, akinél az érzelmi intenzitás hívta elő a mozdulatokat. Tatsumi Hijikata és Kazuo Ohno más-más módon gondolkodtak, mégis példaértékűen tudtak együtt dolgozni. Hijikata darabjai pontról pontra megkoreografált, nagyon keményen behatárolt művek voltak, míg Kazuo Ohno koreográfiái bázisokra felépített alkotások, melyek a fix pontok között az improvizációra hagyatkoztak. Ez a tánc, mozgásforma forradalmian új stílust teremtett, amely semmi máshoz nem hasonlítható, mivel műveléséhez és befogadásához meg kell tanulni eltörölni a társadalmi beidegződéseket. A mély központtal dolgozó földközeli technika és az erős külső jegyek ellenére sem lehet a stílusról általánosságban beszélni, hiszen minden mester saját filozófiája alapján alakítja azt. A butoh tánc kiindulópontja az üresség és a semmi állapota, melyhez minimum egy évtizednyi kemény munka vezet. A tánc technikája elsajátítható, de ez az állapot nem érhető el mindenki számára. Ettől más a butoh, mint a többi kortárs tánc, ettől felismerhető.

 

A Compagnia Kha Kea Stefania Tonetti (táncos) és Tivitavi Roberto Papini (audio-vizuális művész) által alapított társulat. Előadásaikban a Butoh tánc és a SensitiveDance® műfajai keverednek akusztikus és elektronikus élő zenével. Munkájuk visszatükrözi spirituális és művészi kutatásaikat; előadásaik és workshopjaik egyaránt természeti erőkből születő katartikus élményeket generálnak.

 

2014. 10. 29 – én, szerdán, 20:00 – tól Butoh táncelőadás a Compagnia Kha tolmácsolásában a MüSziben: http://muszi.org/?event=compagniakha-butoh-performance

 

Belépő: 1 000 Ft

 

muszi_slide_kavezo

MüSzi Kávézó

 

 

 

A MüSziről: A Művelődési Szint (MüSzi) a Corvin Áruház harmadik emeletén található. Közösség és közösségi tér, amely az elfogadás, a befogadás és a másik ember tisztelete alapján működik. Ahol minden felnőtt, gyerek, állat és növény szívesen látott vendég. Ahol a másság és a másként gondolkodás magától értetődő, a vita és az egyéni gondolat kötelező. Ahol az állatvédelem, környezetvédelem és a világ jövőjéért való munkálkodás nem furcsa különcség, hanem alap.

 

A Müszi olyan civil szerveződés, ahová bárki jöhet értelmes programmal, ahol lehet színházat csinálni, táncolni, filmet nézni, kiállítást rendezni, ping-pongozni, csocsózni, ahol vannak gyerekprogramok, koncertek, vitafórumok és egy kiváló kávézó. Kulturális alkotóközpont és befogadótér. Bővebben: http://muszi.org/