Mint ígértük, a 2015 – ös TáncSport Magyar Bajnokságokon nemcsak helyszínről közvetítünk, hanem igyekszünk érdekes kulisszatitkokkal és a versenyzők véleményével is jelentkezni… Íme, az első! Két címvédő párosunk – Andrea Silvestri és Váradi Martina, valamint Püspöki Dávid és Markó Ágnes – feleltek őszintén kérdéseinkre. Ezúton is köszönjük nekik, hogy időt szakítottak ránk a felkészülés közben!

1. Mi az elérendő célotok az idei Magyar Bajnokságon? Hogyan készültök, van valami változás a szokásos edzéseken kívül?

10590648_813179978722918_3597697936475884733_nPüspöki Dávid – Markó Ágnes: Az idei Bajnokságon címvédők szeretnénk lenni. Elég nagy feladat elé nézünk, hiszen ez egy nagy kihívás, talán egy kicsit nagyobb teher is nyomja a vállunkat, de minden pillanatban azon vagyunk, hogy ez sikerüljön.

Az edzések mellett folyamatosan képezzük magunkat itthoni és külföldi trénerekkel. Fontos, hogy egy állandó kontroll alatt legyünk, hiszen sokat edzünk egyedül és kell, hogy egy külső szem is lásson bennünket. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy fejlődjünk, hiszen mindig valami újat kell mutatni. A tánc, maga a versenyek követelményei is folyamatosan változnak, és ennek minden alkalommal meg kell felelni. A tavalyi évhez képest bizonyítani kell a változást, illetve egy meggyőző teljesítményt kell nyújtanunk.

Ági Zumbát is oktat, tehát hetente 3 alkalommal az edzéseink mellett kiegészíti a cardió edzéseket. Természetesen az izmainkra is fordítunk külön figyelmet, súlyzós edzéseket is szoktunk csinálni.
Talán ami új dolog az életünkben, az a mentális felkészítés. Korábban nem fordítottunk erre elég figyelmet, de elengedhetetlen, hogy a mindennapos hajtás mellett legyen időnk és energiánk a komplett tudatos felkészülésre.
Változás talán egy kicsit az étrendünkben van még. Ebben az évben tudatosabban, egészségesebben táplálkozunk.

Silvestri - Váradi

Andrea Silvestri – Váradi Martina: Az idei Magyar Bajnokságra még intenzívebben készülünk, mind erőnlétileg, mind mentálisan a tavalyihoz képest! Nagyon sokat dolgozunk a személyi edzőnkkel, Gózon Tamással, aki rengeteget segít nekünk „esztétikailag”, hiszen úgy gondoljuk, az a mostani versenytáncban elengedhetetlen; ugyanúgy az is, hogy fizikálisan készen legyünk minden versenyünkre! Ezen kívül, ami számunkra a legfontosabb, a technikai fejlődés nélkül ez nem sikerülhetne! Az utóbbi időben nagyon sok versenyen indultunk, és edzőtáborban vettünk részt, ami segített abban, hogy fejleszteni tudjuk saját magunkat, hogy miben kell még jobbnak lennünk, vagy adott esetben változtatnunk. Várjuk ezt az idei évet, minden szempontból!

 

2. Melyik kategóriában lesz szerintetek a legizgalmasabb a verseny?

Püspöki Dávid – Markó Ágnes: A legizgalmasabb versenyt idén talán az amatőr standardben tudjuk elképzelni, ott most sok változás történt, és több páros is sokat fejlődött, változott. A döntőbe való bekerülés, és majd az ottani helyezések nagyon izgalmasak lesznek. Nem mellékes, hogy ebben a kategóriában idén új bajnokot fognak avatni!

Andrea Silvestri – Váradi Martina: A legizgalmasabb szerintem mindenki számára az a kategória lesz, amiben indulni fog, vagy az, amely miatt ellátogat a versenyre! Mindezt félretéve, talán az ifjúsági kategória cserélődik a legjobban, de kíváncsian várjuk a felnőtt standardot vagy a Profi Standardet – Latint is, úgyhogy szerintünk egy izgalmas verseny elé nézünk! Mi már nagyon várjuk az összest! Szívből örülünk a február 7-8 -án megrendezésre kerülő Hungarian Dance Opennek, hiszen úgy gondoljuk, hogy egy óriási lehetőség Magyarország számára, hogy egy ilyen fontos versenyt rendezhet! Reméljük, hogy nagyon sok magyar páros eljön, mert tudjuk, hogy nem egyszerű megoldani az utazásokat különböző versenyekre és így a Magyar Bajnokság előtt még mindig lesz lehetőség tovább fejlődni az ott szerzett tapasztalatokkal!

3. Melyik kategória az, amelyet viszont nézőként szeretnétek végigdrukkolni? Van kedvenc indulótok, esetleg tanítványotok, aki szintén indul a bajnokságon?

Püspöki Dávid – Markó Ágnes: Vicces egy kicsit, de a saját kategóriánkat szívesen megnéznénk kívülről, hiszen benne lenni, egyáltalán nem olyan érzés, mint amit a nézők kívülről látnak… 🙂

Mindenképp ott leszünk a bajnokságok összes napján, hiszen kísérjük edzőként egy párosunkat, Nagy Márk – Vörös Lizát, aki Junior II – es korosztályban minden kategóriában esélyes lehet. Szeretnénk, hogy az álmaik megvalósuljanak, és idén bajnokok lehessenek. Talán egy kicsit jobban is izgulunk értük.

Edzőként és versenyzőként is érdekeltek vagyunk az idei Magyar Bajnokságokon, ezért mind szellemileg, mind fizikailag mindent megteszünk a sikeres, és eredményes versenyzésért.

Andrea Silvestri – Váradi Martina: A szombati napon egésznap ott szeretnénk lenni, mint szurkoló és néző! Nagyon szorítunk az összes tanítványunknak, versenytársunknak és barátunknak! A Standard versenyeket pártatlanul fogjuk nézni, de kíváncsian várjuk a táncokat és az eredményeket!

A vasárnapi napon természetesen már versenyzőként veszünk részt!

Mindenkinek a legjobbakat kívánjuk a felkészülési időszakban és kívánjuk, hogy mindenki kitűzött célja és álma megvalósuljon ebben az évben!❤

 

 

 

Ami még biztos: mi ott leszünk és nagyon fogunk nekik szorítani!
Tartsatok velünk Ti is, jegyek kaphatók: http://www.tancsportmb.com/jegyinform-ci