Táncok

Új parkett, nyitott nevezés

A Kisteleki Önkormányzat jóvoltából új parketten zajlik majd az idei Kistelek Open – tudta meg a versenytanc.com Törökgyörgy Józseftől, a verseny főszervezőjétől.

Jazztánc

Ezzel a kifejezéssel először 1917-ben találkozhatunk. A jazztánc gyökerei a new orleans-i feketék Kongó-táncaihoz nyúlnak vissza. A húszas években Harlem volt a fekete jazztáncosok fellegvára. 1940 körül új elemekkel gazdagodott a stílus a balett és a modern tánc hatására. Első alkalommal 1960-ban jelenik meg a jazztánc Londonban, mint önálló látványon alapuló tánc és ekkortól már [...]

2010. szeptember 7.
2010. szeptember 1.

Orientális tánc (hastánc)

Az 1940-es és 1950-es években Kairó volt a közel-keleti szórakoztató ipar központja. Frissen alapított filmiparukba hollywoodi zenés vígjátékokat próbáltak meg adaptálni. Eljött a nagy nevek ideje, mint Tahiya Karioka, Samya Gamal és Naima Akef. Ők mindnyájan Kairó első valódi táncos színházában debütáltak, amely a libanoni származású táncos, “szórakoztató” Badiaa Masabni-é volt. Az első híres táncosok [...]

IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó

A 2007 szeptemberében elindított Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó kitalálói tartják magukat ahhoz az elhatározáshoz, hogy bővítsék a pécsi közönség látókörét a világ táncművészetét illetően. Számos neves külföldi és hazai táncprodukcióval kápráztatják el a Pécsre látogatókat.

2010. szeptember 1.
2010. szeptember 1.

Tökéletes verseny, gyönyörű táncok – FOTÓK

A 2010-es Hungarian Open résztvevői tökéletes környezetben, gyönyörű táncokkal kápráztatták el a közönséget. A tegnapi Jackson show után újra a versenytáncé lett a főszerep, és vasárnap méltó módon lett vége a nemzetközi nyílt versenysorozatnak.

Hatalmas közönségsiker a Hungarian Openen

Miközben a zsűri a nemzetközi táncos mezőny pontozására koncentrált, az esti szünetben fellépő Jackson Flashmob szereplői rendesen megmozgatták a közönséget. Eredményük nem más lett, mint egy elsöprő tapsvihar.

2010. augusztus 30.
2010. augusztus 29.

A WDC kilép a German Openből

A 2010-es év volt az utolsó, amikor a WDC és az IDSF világbajnoki sorozat együtt szerepelt a German Openen – olvasható a dancebeatworld.com-on.

Nyitott nevezés, Salsa pénzdíj

Az idei év minden bizonnyal legnagyobb magyarországi nemzetközi táncversenyére eddig 140 pár adta le a nevezését, de a héten ezt még bárki megteheti. Újdonság, hogy salsa kategóriában pénzdíjas versenyt láthatunk majd a hétvégén.

2010. augusztus 26.
2010. augusztus 22.

Még két hét a 2010-es Hungarian Openig

Augusztus végén idén is megrendezésre kerül a már hagyományosnak mondható nemzetközi táncverseny Budapesten. Az idei versenynek az újjáépített Folyondár utcai Vasas Sportcsarnok ad otthont, amivel méltó módon várja a tánc szerelmeseit.

X. Gyöngy Nemzetközi Folklórfesztivál

Augusztus 13-ig még bárki részese lehet az immáron tíz éves hagyománnyal rendelkező gyöngyösi felsztiválnak. A programok igen széles területet ölelnek fel, az esti táncos előadásoktól a nemzetek konyháján át a kézműves foglalkozásokig.

2010. augusztus 9.
2010. augusztus 9.
1999 - TÁNC.hu - Minden jog fenntartva