Hírek

Latin Táncok Világbajnoksága, 2010 NEW YORK

A hétvégén New Yorkban zajlott az IDSF szervezet Latin Táncok Világbajnoksága, melyre 83 delegált pár érkezett a világ minden tájáról.

D, C osztályos Országos Bajnokságok

Szombaton rendezte meg a Goldance tánciskola, Kreiter Dávid vezetésével a felnőtt basic osztályos országos versenyeket.

2010. november 16.
2010. november 16.

Elhunyt Oliver Wessel-Therhorn.

A dancesportinfo.net nemzetközi versenytánc portál bejelentette, hogy Oliver Wessel-Therhorn elvesztette a rákkal való küzdelmet.

Táncos történetek – ismétlés a Harmadik Színházban

Szeptemberben, a IV. Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozón mutatta be a Mecsek Táncegyüttes “Táncos történetek” című estjét. A nagy sikerre való tekintettel a műsort november 18-án újra láthatja a közönség.

2010. november 13.
2010. november 12.

Hétfőig lehet licitálni a jótékonysági fotókra

Több más alkotó táncos és egyéb képei mellett Völgyi Attila fotóriporter táncos (és nem csak táncos) képei is részt vesznek az Ajkai vörösiszap katasztrófa áldozatainak megsegítésére civil kezdeményezésként életre hívott jótékonysági árverésen.

IDSF vs. WDC nr1.

Kiéleződött a két szervezet közötti feszültség az elmúlt hónapokban. Olyannyira, hogy az IDSF regnáló elnöke, Mr. Carlos Freitag határozott levelében megtiltotta az IDSF rendszerében versenyző párosoknak az egyéb versenyszervezetek versenyein való részvételt.

2010. november 12.
2010. november 12.

Az új bemutatóig két nagysikerű előadás a Nemzeti Táncszínház programjában

A héten Franciaországba utazik a Frenák Pál Társulat, hogy a külföldi közönségnek is megmutassa változatos repertoárját, majd ezt követően intenzíven kezdik a próbákat hiszen decemberben mutatják be legújabb darabjukat.

Két különleges előadás két helyszínen

A PR-Evolution Dance Company bemutatója több szempontból is különleges. Egy-egy előadás lesz látható két olyan koreográfustól, akik évek óta külföldön élnek és dolgoznak, alkotóként ritkán láthatóak itthon.

2010. november 5.
2010. november 5.

Gödörben a Stop N Go

A társulat évad elején indított „Stop” című akció – performansz sorozatának újabb állomása a Stop n Go a Gödörben látható

Amita Dance Jam 2011

2011. január 29-én Országos Amatőr Ifjúsági Táncűvészeti Verseny lesz Budapesten, a PMS Dance szervezésében.

2010. november 4.
2010. november 4.
1999 - TÁNC.hu - Minden jog fenntartva