A Liszt és Dante című margitszigeti koncerttel kezdődik június 12-én a Budapesti Nyári Fesztivál, amely csaknem 150 programmal várja a közönséget. Műsorra tűzik a Sába királynője és a Tosca című operát, valamint a Jézus Krisztus szupersztár című musicalt is.

A 11. Budapesti Nyári Fesztivál minden eddiginél gazdagabb programkínálattal várja mintegy három hónapon át a közönséget. A Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadon minden korosztálynak, a fővárosiaknak és a Budapestre látogató hazai és külföldi vendégeknek is kínálnak programot – mondta Bán Teodóra, a fesztivált rendező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.

liszt-danteMint hozzátette, a fesztivál programjának összeállításakor mindig figyelembe veszik az aktuális évfordulókat, így idén Dantéhoz, Carl Orffhoz és Goldmark Károlyhoz kapcsolódó művek szerepelnek a fesztiválon.

A Margitszigeten a szezont a Liszt és Dante című koncerttel nyitják, amelyen a Nemzeti Filharmonikusokat Kocsis Zoltán vezényli. Az idei operabemutató a 100 éve elhunyt Goldmark Károly Sába királynője című műve lesz, amelyet július 3-án és 5-én láthat a közönség. A nemzetközileg is számon tartott, ám ritkán játszott művet a Magyar Állami Operaházzal közös produkcióként, Káel Csaba rendezésében mutatják be a kőszínházi premiert megelőzve a Margitszigeten.

Carl Orff születésének 120. évfordulóján, július 10-én táncjátékokat láthat a közönség nagyzenekari kísérettel: a zeneszerző legismertebb műve, a Carmina Burana mellett ez alkalommal a Catulli Carminát is bemutatják a Budafoki Dohnányi Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével.

Az egyik legnépszerűbb Puccini-operát, a Toscát is műsorra tűzik augusztus 7-én és 9-én neves külföldi énekesekkel: a címszerepben Béatrice Uria-Monzon francia mezzoszoprán lép fel, Cavaradossit a chilei tenor, Giancarlo Monsalve alakítja. A produkció rendezője Nagy Viktor, a karmester Kesselyák Gergely.

Világzenei koncerttel is várják a közönséget: augusztus 22-én a Gipsy Kings alapítójának együttese, a 12 tagú Chico & The Gypsies érkezik Budapestre.

Vive la France! címmel szimfonikus filmzenekoncerten emlékeznek Edith Piaf születésének 100. évfordulójára, az idei musicalbemutató pedig a Jézus Krisztus szupersztár lesz. A Honvéd Táncszínház a Benyovszky című táncjátékkal lép fel, és készül egy új éjszakai cirkusz-színházi revü is, amely a francia Moulin Rouge világát idézi meg.jegyertekesites_earlybird_fullhd

A fesztivál másik helyszíne, a Városmajori Szabadtéri Színpad szintén június elején nyit a fesztivál saját produkciójával, a Halálos tavasz című Zilahy Lajos-regény színpadi adaptációjával. A városmajori színpadon ezúttal is megrendezik a vidéki és határon túli teátrumok előadásait felvonultató színházi szemlét: az idei évadban bemutatott előadások közül 8-at válogatnak be a programba, a produkciókat zsűri értékeli, a díjakat szeptemberben adják át.

A színházi és táncprodukciók, koncertek mellett kiállítások, ingyenes családi programok és gyerekszínház is várja a közönséget a Budapesti Nyári Fesztiválon.

 

Forrás: MTI