Hosszú szünet után január 22-én újra indul az Athe Sam Klub. A G3 Rendezvényközpontban (az egykori Gödör Klubban, a Király utcában)a legjobb hazai roma zenekarok koncertjeit hallhatja a közönség, valamint roma táncház és tánctanítás is lesz.

10897993_762649433819404_8272096087108772379_n

A havonta egyszer, mindig csütörtökön sorra kerülő rendezvény célja, hogy ingyenes keretek között találkozzanak romák és nem romák, ismerjék meg egymás kultúráját.

Első alkalommal január 22-én a táncház mellett az Etnorom és a Le Rom lép színpadra. Az Etnorom együttest tíz évvel ezelőtt alapította a Kalyi Jagból ismert két énekes, Künstler Ágnes és Balogh József. Céljuk a roma folklór széles palettájának bemutatása volt, ám mostanra az együttes az autentikus roma muzsikát balkáni, orosz, spanyol, arab, erdélyi, török, szerb roma zenei elemekkel, valamint egyéni ízekkel egészítette ki, és kialakított egy egyedinek számító roma világzenei stílust.

A Le Rom zenekar 2010-ben alakult, a név jelentése: a romák. A zenekart vezető Kovács Máté folytatja a családi hagyományt, nagyapja, Gojma, és édesapja, Kovács Antal a Romano Drom vezetője után. A zene energikus, a hagyományos folklórt ötvözi balkáni, pop és romános elemekkel. A fiatal zenekar az Athe Sam Roma Összművészeti Fesztiválon debütált a Chico & the Gypsies előzenekaraként, azóta megjárta Európa nagyobb fesztiváljait.

A koncertek után a Korai’s Banditos tagja, Dj Ritmo pörgeti a lemezeket. Az idei második Athe Sam Klub február 26-án lesz, amikor a Karaván Família és a Szilvási Gipsy Folk Band zenél.

A rendezvényekre a belépés ingyenes.

 

 

Forrás: MTI