Gyermeknap közeledtével minden évben egy-egy jótékonysági előadással ajándékozza meg legfiatalabb nézőit az egri Gárdonyi Géza Színház.

“Elsősorban olyan hátrányos helyzetű gyerekeknek szeretnénk ilyenkor örömöt szerezni, akik ritkán jutnak el színházba” – fogalmaz Blaskó Balázs.

Idén a Szaffi című táncjáték május 5-i előadására várta a legkisebbeket a teátrum, több mint 300 gyereket látott vendégül.

Gárdonyi Géza Színház - Szaffi fotó

Szaffi (fotó: Gál Gábor)

Mikszáth Kálmán szavaival élve, a Szaffi egy ”Fantasztikus, szertelen mese”. Egy olyan szerelmes mese, mely a kincskeresésről szól. A talmi, és a valódi értékek felismeréséről és ezek megtalálásáról, egy csipet varázslattal, egy maréknyi humorral és nem kevés érzelemmel fűszerezve.

Jókai Mór műve, a mai közönség számára leginkább Dargay Attila és Romhányi József örökifjú rajzfilmjeként vált ismerté, mely rabul ejti mind a gyerekek, mind a gyermeklelkű felnőttek képzeletét. A Gárdonyi Géza Színház produkciója újszerű megközelítésben kívánja megjeleníteni a mesét a tánc varázsán keresztül.

forrás: Gárdonyi Géza Színház