Az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szakosított Szervezete) 2014-ben szellemi kulturális örökség védelme alá helyezte a capoeira körét, a “roda”-t, mint a brazil identitás egyik legfontosabb szimbólumát. A roda több, mint 160 országban jelen levő gyakorlatként szolgált rá erre a díjra, így Brazíliában ez az ötödök művészeti forma, ami elnyerte ezt a státuszt.

Bővebben a capoeiráról:

A capoeira egy afro-brazil kulturális mozgásforma – tánc és harc egyben – amely ugyanakkor hagyomány, sport és művészet is. A capoeiristák egy körben állnak, énekelnek és tapsolnak, miközben különböző ritmusokat játszanak a tradícionális hangszereken. Az ilyen capoeira körök (ún. rodák) mesterekből (mestre-k és contra-mestre-k) és tanítványokból állnak. A mester a tudás birtokosa és közvetítője, az ő feladatai közé tartozik a mozdulatok megtanítása, a csoport összetartása valamint a hagyományos szokások megőrzése. A mester általában egy tradicionális, egyhúros ritmushangszeren, a berimbaun játszik, ő kezdi el énekelni a dalokat, miközben szabályozza a játék ütemét. Minden résztvevőtől elvárás, hogy tudja, hogyan kell készíteni a hangszereket, képes legyen játszani rajtuk, több dalt el tudjon énekelni és improvizálni, ismerje és tisztelje az erkölcsi, viselkedési hagyományokat, valamint hogy megtanulja a különböző mozdulatokat, lépéseket és rúgásokat. A capoeira kör olyan hely, ahol a tudás és a képzettség megfigyeléssel és utánzással sajátítható el. Hirdeti a kölcsönös tiszteletet a közösségek, csoportok és egyének szintjén is, támogatja a társadalmi egyenrangúságot, ugyanakkor emléket állít a történelmi elnyomással szembeni ellenállásnak.

 

 

 

Forrás: UNESCO