Nyílt levél

“Látjuk mekkora port kavart a cikk, ezért szeretnénk még egy pár nagyon fontos dolgot megosztani a nyilvánossággal.

Mi az eredménnyel elégedetlenek vagyunk, ahogy azt már egy előző bejegyzésünkben rögtön a verseny után (2012. január 29.) is említettük!

Az egyik egyesület vezetője, (már név szerint is ismert, nem úgy mint az elején…) támadott minket nyilvánosan és úgy érezzük jogunk van megvédeni magunkat, még ha ez versenyzőtáncos párok részéről nem is megszokott és számára ez igen fájdalmas.
Alaptalanul nyilvánított rólunk negatív véleményt, amivel a jó hírnevünkhöz való jogunkat sértette.

Néhány fontos kérdés, azt gondoljuk a teljes “táncos társadalom” részéről:

- Nem lehet a standard mezőnyben egy új páros elegendően jó ahhoz, hogy rögtön döntőbe jusson az első versenyén???

- Esetleg ez azt jelenti, hogy vannak olyan pontozók, akiknél egy új páros első versenyzése kizárja a továbbjutás lehetőségét???

- Ha már a versenyzői múltunk szóba került, akkor nyugodtan megemlíthetnénk azt is, hogy az ifjúsági korú (a szabályzatban erről ugye van említés) felnőtt tíztánc magyar bajnokunk milyen FELNŐTT LATIN eredményekkel rendelkezik! Ugye nem nagy a különbség a mi standardünk és az ő latinja között?

- Miért nem írta le részletesen a szakértő pontozó, hogy mire alapozza a véleményét? Melyek számára a legfontosabb pontozóbírói szempontok? Őszintén kíváncsiak vagyunk rájuk a saját fejlődésünk érdekében, hogy a következő versenyen az általa említett problémákat már kijavítva nekünk adhassa az első helyezéseket!!! Vagy nem is ezért – a magyar táncsport fejlődéséért – szólt hozzá a cikkhez?

- Szívesen fogadnánk, ha megosztaná velünk és a nyilvánossággal a táncos karrierje alatt elért legkiemelkedőbb eredményeit, valamint azt is, hogy személy szerint hány bajnokot tanított az elmúlt időszakban.

- Mivel a versenytáncban a pontozók többségi döntése számít, így azt gondoljuk jogosan kérdőjelezzük meg a „szakértő pontozó” szakértelmét azzal, hogy ha ő egy döntős párnak még X-et sem adott volna az egész verseny alatt.

A felmerült témából tökéletesen kiderül, hogy a pontozóbírók között sem teljes az egyetértés arról, hogy mi számít jónak a táncban.

Erről viszont legyünk őszinték, nem mi tehetünk!!!

Nem igazán értjük miért a mi negatív beállításunkon keresztül próbálnak versenyelőnyhöz jutni és önös érdekeiket érvényre juttatni.

Amennyiben viszont feltételezzük, hogy a mi standard táncaink a 6-ik helyre voltak elegendőek a latin részben még mindig nyernünk kellett volna eddigi eredményeink és tudásunk alapján. Így ennek az átlaga is még mindig a 3-ik hely.

Sajnos a bejegyzésben még egy fontos dolgot felejtettünk el megemlíteni.

Ezen a versenyen is 9 pontozóbíró volt, akik az összesített pontozásuk alapján minket döntőbe láttak.
Az említett párosok, még ha standard táncokból meg is kapták volna a maximális X-et (ami közel sem történt meg!!!), sem lett volna elegendő a továbbjutáshoz, mivel tíztáncban 10 db táncot értékel a zsűri, de latin táncaikból csekély számúak voltak a pontjaik.

Mellesleg jegyeznénk meg, hogy mi a latin táncokból hasonló módon elvárhattuk volna a 9×5=45 X-et, mivel a ranglistán mi nem 7,8,9 és 12 helyen álltunk – ahogy az említett párosok – hanem az első 3-ban! Eddigi eredményeink ellenére sajnos mi sem tudhattunk magunkénak 43-nál többet, de mi elismertük a pontozóbírók döntését és egyszer sem tettük ezt szóvá!

Jelen pillanatban is értetlenül állunk a helyzet előtt, miért kellett ezt a dolgot ilyen módon kezelni.

Ebben a gyönyörű sportban szerencsére a többségi döntés számít, mivel így dől el a továbbjutás. Elmúlt hétvégén a pontozóbírók többségének pedig az volt a véleménye, hogy mi mint “új” páros bejuthatunk a döntőbe.

Nyilvánvaló, ahány verseny annyi eredmény.

Részünkről szeretnénk ezt a témát lezártnak tekinteni, mivel sokkal fontosabb számunkra a saját fejlődésünk, mint azzal foglalkozni, hogy az előző versenyen milyen eredmény született.

Az említett egyesületnek nagyon sok sikert kívánunk a következő versenyszezonra, valamint még több sikeres edzést, hogy a következő versenyeken latin táncokból is jobbak legyenek, mint mi!

Élsportolóként mi mást is kívánhatnánk, mint hogy győzzön a jobb!”

1999 - TÁNC.hu - Minden jog fenntartva