Hodworks: Basse danse
2012. február 19. vasárnap 20.00, MU Színház
A Hodworks társulat tavalyi, nagysikerű darabja a Basse danse februárban ismét látható a MU Színházban, melyet egy majd másfél éves próbafolyamat előzött meg. A hosszú próbafolyamat során egy olyan mozgásrendszer rajzolódott ki, amelynek a kiszámíthatatlanság a rendezőelve. Az izmok és a reflexek véletlenszerű működése adta szabadságban – az egymásra figyelésnek és reagálásnak köszönhetően – az egzaltált szólók közösséggé fejlődnek, a szimultán mozdulatok szinkronná alakulnak, a mozgás tudatosan szétbontott elemei új formákat eredményeznek. Ez a fizikalitásból kiinduló mozgásrendszer befolyásolja a tudatállapotot, ami óhatatlanul visszahat a mozgásra, ezzel végtelenítve a koreográfiát.
Magának a Basse danse előadásnak az improvizációs „testnyelvét“ egy négyhónapos berlini szakmai gyakorlat során dolgozta ki közösen a társulat. John Ashford, a londoni Place Theatre korábbi valamint a nemzetközi Aerowaves hálózat és fesztivál jelenlegi igazgatója, találóan „koncentrált figyelemelterelés”-ként írta le a koreográfia alapelvét, hiszen a táncosok éber jelenléte elengedhetetlen ahhoz, hogy minél izgalmasabb, érdekesebb irányokba tereljék egymást.
Az előadás nem véletlenül kapta a Basse danse címet. Egyrészt a dús és dinamikus mozgás kívánta meg, hogy a zene ne terhelje túl a táncot, másrészt az is fontos szempont volt a választásnál, hogy a zene mind szerkezetében, mind az építkezésében összhangban legyen a mozgással. A basse danse egyszerre jelenti a XV. század legelterjedtebb táncformáját és a hozzá társuló improvizatív hangszeres zenét is. Ahogy a zene, úgy építkezik a mozgás is: az egzaltált szólókból közösség fejlődik, a szimultán mozdulatok szinkronná válnak, a mozgás szétbomlott elemei új formákat alkotnak.
Úgy tűnik, hogy a Basse danse improvizációs „testnyelv”-e nemcsak itthon nagy siker – a darab eddig négy este ment telt ház előtt a MU Színházban -, hanem külföldön is. A Hodworks Basse danse című produkcióját a tavalyi év 20 legkiemelkedőbb kortárstánc előadása közé választotta az Aerowaves hálózat, a nyertes munkákat augusztusban láthatja majd a szakma és a nagyközönség a 2012-es Aerowaves fesztiválon Olaszországban. A Hód Adrienn koreografálta Basse danse harmadik helyen kiemeltként végzett a háromfordulós szelekciót követően a 430 jelentkezőt számláló versenyen. Így a számos magyar jelentkező közül a Hodworks egyedül képviseli hazánkat az augusztusi fesztiválon. Ráadásul alig született meg a döntés, máris érdeklődtek Finnországból, Horvátországból, Csehországból és Szlovéniából további fellépésekkel kapcsolatban.
Koreográfia: Hód Adrienn
Élőzene, ének: Mizsei Zoltán
Táncosok: Cuhorka Emese, Garai Júlia, Molnár Csaba, Marco Torrice
Dramaturg: Végh Ildikó
Látvány: Sebő Rózsa
Jelmez: Imre Katalin – ARTISTA http://www.artistafashion.com/
Fényterv: Bas Berensen
Koproducer: Grand Theatre Groningen
Külön köszönet: Hadi Júlia, Czirák Ádám, Juhász András, Susanne Martin, Pávai Csanád, Péter Petra, Székely-Szabó Ármin
Támogatók: Oktatási és Kulturális Főigazgatóság, Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Grand Teatre Groningen
Részletek az eddig megjelent kritikákból:
„A Basse danse karakterei olyanok, mintha egy hosszú játszma után nem maradt volna más életben a sakktáblán, mint néhány gyalog, aki szerepéből kibújva hol tisztet, hol meg királyt, királynőt mímelve tovább játszik. Persze nincs tánctérre borított négyzetháló, se nyolcszor nyolc kockás terep, s nem jelez a vekker sem, ha lépni kell. Helyette a megvilágítás jól körülhatárolható mezőt metsz ki a színpadból, s Mizsei Zoltán középkori dallamvilágot idéző zenéje, valamint a benne bekövetkező váltások keltik azt a benyomást, mintha új „felállásnak”, cselnek kellene következnie egy vége nélküli játszmában.”
Szoboszlai Annamária, revizor online
„A bál fő figurái, egy ártatlan, ördögi négyes a maga megejtő és időnként direkt suta módján, sok humorral tárlatvezet az emberiség 15. és 21. század közötti vidámparkjában. Társtalan és társas táncaik olyan játékot idéznek, amely valaha sok résztvevős csata volt, mostanra kvartett, amelynek tagjai vagy kilökik egymást a küzdőtérről, vagy együttműködnek és bennmaradnak.”
Sisso, Magyar Narancs
„…az absztraktnak önmagában semmi jelentése, noha természetesen lehet vele ironizálni, gúnyolódni vagy viccelni – a Hodworks társulata ezt meg is teszi. Ettől persze nem lesz kabarészombat Hód Adrienn koreográfiájából, de mindenképpen üdítően hat, hogy a mozgásnak ezt a vetületét sem hagyta figyelmen kívül…..”
Zsedényi Balázs, 7óra7perc
„… valamit tudnak rólunk, különben nem gondolkoztak-dolgoztak volna ennyit ezen az egészében kiforrott, részeiben finomra hangolt-táncolt produkción.”
Varga Sándor Márton, tánckritika.hu
Forrás: HODWORKS




