Az S osztályos mezőny
Békéscsaba adott otthont a felnőtt mezőny magas osztályos országos bajnokságának. A legnépesebb mezőny B felnőtt latin kategóriában nevezett, sajnos az A és S osztályos párok zöme otthon maradt. Ez utóbbi kategóriákban csak dobogónyi párosok mérték össze tudásukat. Érthetetlen a dolog, hisz mindkét kategóriából jóval több párt ismerünk. Talán a hideg idő, talán a nagy távolság tartotta őket távol a békéscsabai versenytől. Vagy inkább a taktikázás, esetleg az érdektelenség.
Jó volna tudni mi jár a párok fejében, amikor kiderül, hogy mikor lesz az adott osztályos bajnokság: indulni kéne, készülni kellene, ruha, magánórák, utazás…á, úgy is mindegy.
Leginkább a klubvezetők kellene motiválják a párjaikat a felkészülésre, nevezésre, versenyen indulásra. Ezek a versenyek nagyon fontos állomások a nemzetközi sikerességéhez. Vagy a nemzetközi megmérettetés nem is olyan fontos? Vagy csak nem is tudják a versenyzők, klubvezetők, hogy mit hagynak ki a távolmaradással?
A versenytánc lényege a VERSENYZÉS! Ne taktikázzatok, politizáljatok! VERSENYEZNI KELL MINÉL TÖBBET, azzal jön meg a rutin. Készülni kell folyton, és jelen lenni mindenhol, ahol csak lehet és kell.
Ez a tanácsom:-)
Örömteli hír és érdemes példát venni róluk: a seniorokról van szó. Újabb meglepetés Kránicz József, ismert versenyszervező Senior III. kategóriájú versenyzése. Külföldön ez teljesen normális, itthon nem értik. Neki van igaza, csinálni kell, ajánlom minden volt táncosnak, hogy vegye elő a szekrényből a tánccipőt és irány a klub, majd a versenyek!
(falu)
Az eredmények (forrás: xek.hu) :
| Senior Standard OB |
Rész-/ Végeredmény |
2011-11-13 |
| Bírók: |
A: Zsámboki Marcell |
B: Bíró Csaba |
C: Vörös Péter |
D: Törökgyörgy Erika |
E: Felczán Béla |
F: Szűcs Simon |
G: Fischer Mariann |
| 1. Döntnök: Németh Péter |
1. Számláló: Kis János |
2. Számláló: Ormándi Zoltán |
Rendező: Nyíri Lajos TSE |
| Hely |
RSZ. |
Férfi résztvevõ |
Nõi résztvevõ |
EgyesÜlet / OrszÁg |
Pont |
| 1 |
2 |
Szánthó Péter |
Juhász Szilvia |
Bvsc Jókai Táncklub |
12 |
| 2 |
1 |
Kránicz József |
Dobó Erika |
Dancestation Táncsport Egyesület |
8 |
| 3 |
3 |
Cseh István |
Ádám Laura |
Hírös Táncsport Egyesület |
6 |
| 4 |
4 |
Papp Tamás |
Kántor Nóra |
Dancestation Táncsport Egyesület |
4 |
| Felnőtt – S – Latin OB |
Rész-/ Végeredmény |
2011-11-13 |
| Bírók: |
A: Zsámboki Marcell |
B: Bíró Csaba |
C: Vörös Péter |
D: Törökgyörgy Erika |
E: Felczán Béla |
F: Szűcs Simon |
G: Fischer Mariann |
| 1. Döntnök: Németh Péter |
1. Számláló: Kis János |
2. Számláló: Ormándi Zoltán |
Rendező: Nyíri Lajos TSE |
| Hely |
RSZ. |
Férfi résztvevõ |
Nõi résztvevõ |
EgyesÜlet / OrszÁg |
Pont |
| 1 |
6 |
Fáskerti Zsolt |
Ocsovszki Eszter |
Pro-Art Táncstúdió – Papiron Szeged Versenytánc Klub Egyesület |
9 |
| 2 |
5 |
Erdélyi Szilárd |
Pollák Anna |
Stúdió 2000 Tse |
6 |
| 3 |
7 |
Gombkötő Balázs |
Polgár Dalma |
Lorigo Táncsport Egyesület |
3 |
| Felnőtt – A – Latin OB |
Rész-/ Végeredmény |
2011-11-13 |
| Bírók: |
A: Zsámboki Marcell |
B: Bíró Csaba |
C: Vörös Péter |
D: Törökgyörgy Erika |
E: Felczán Béla |
F: Szűcs Simon |
G: Fischer Mariann |
| 1. Döntnök: Németh Péter |
1. Számláló: Kis János |
2. Számláló: Ormándi Zoltán |
Rendező: Nyíri Lajos TSE |
| Hely |
RSZ. |
Férfi résztvevõ |
Nõi résztvevõ |
EgyesÜlet / OrszÁg |
Pont |
| 1 |
9 |
Kósa András |
Meszlényi Viktória |
Szilver Táncsport Egyesület |
9 |
| 2 |
12 |
Osvárt András |
Soós Luca |
Evidance Táncsport Egyesület – Pro-Art Táncstúdió |
6 |
| 3 |
11 |
Kurtyán Miklós |
Erdei Fruzsina |
Valcer Táncstúdió |
3 |
| Felnőtt – A – Standard OB |
Rész-/ Végeredmény |
2011-11-13 |
| Bírók: |
A: Zsámboki Marcell |
B: Bíró Csaba |
C: Vörös Péter |
D: Törökgyörgy Erika |
E: Felczán Béla |
F: Szűcs Simon |
G: Fischer Mariann |
| 1. Döntnök: Németh Péter |
1. Számláló: Kis János |
2. Számláló: Ormándi Zoltán |
Rendező: Nyíri Lajos TSE |
| Hely |
RSZ. |
Férfi résztvevõ |
Nõi résztvevõ |
EgyesÜlet / OrszÁg |
Pont |
| 1 |
9 |
Kósa András |
Meszlényi Viktória |
Szilver Táncsport Egyesület |
18 |
| 2 |
8 |
Kemény Tamás |
Hugyeczné Princz Nóra |
Oktogon Tánccentrum |
12 |
| 3 |
7 |
Gombkötő Balázs |
Polgár Dalma |
Lorigo Táncsport Egyesület |
9 |
| 4 |
10 |
Schwartz Péter |
Prozlik Anna |
Szilver Táncsport Egyesület |
6 |
| Felnőtt – B – Latin OB |
Rész-/ Végeredmény |
2011-11-13 |
| Bírók: |
A: Zsámboki Marcell |
B: Bíró Csaba |
C: Vörös Péter |
D: Törökgyörgy Erika |
E: Felczán Béla |
F: Szűcs Simon |
G: Fischer Mariann |
| 1. Döntnök: Németh Péter |
1. Számláló: Kis János |
2. Számláló: Ormándi Zoltán |
Rendező: Nyíri Lajos TSE |
| Hely |
RSZ. |
Férfi résztvevõ |
Nõi résztvevõ |
EgyesÜlet / OrszÁg |
Pont |
| 1 |
28 |
Móricz Miklós |
Markovics Emese |
Tornádó Tse – Stúdió 2000 Tse |
32 |
| 2 |
23 |
Jüttner András |
Völgyi Zsuzsanna |
Fenomén Táncsport Egyesület |
30 |
| 3 |
26 |
Mészáros Mihály |
Pados Lilla |
Pro-Art Táncstúdió |
29 |
| 4 |
16 |
Boncz Dániel |
Szatmári Dorottya |
Dancestation Táncsport Egyesület |
27 |
| 5 |
32 |
Sebesi Hunor |
Tuba Anna |
Evidance Táncsport Egyesület |
26 |
| 6 |
15 |
Bite Gergő |
Vrabély Andrea |
Adria-Szigó Ktse – Passion Of Dance Tse |
24 |
|
| 7 |
33 |
Szabó János |
Juhász Viktória Ivett |
Pro-Art Táncstúdió – Bvsc Jókai Táncklub |
23 |
| 8 |
17 |
Bögre János |
Rigler Renáta |
Nyíri Lajos Táncsport Egyesület – Stúdió 2000 Tse |
21 |
| 9 |
14 |
Ale Dávid |
Tóth Katalin |
Valcer Táncstúdió |
20 |
| 10 |
10 |
Schwartz Péter |
Prozlik Anna |
Szilver Táncsport Egyesület |
18 |
| 11 |
34 |
Tóth Szilárd |
Verdes Lilla |
Valcer Táncstúdió |
17 |
| 12 |
25 |
Kovács Gergely |
Kardos Judit |
Fenomén Táncsport Egyesület – Stúdió 2000 Tse |
15 |
|
| 13 |
18 |
Csömör Marcell |
Kovács Kitti |
Botafogo Táncegyüttes |
14 |
| 14-15 |
22 |
Holczinger Bálint |
Huba Lilla Luca |
Tornádó Tse |
12 |
| 14-15 |
24 |
Kiss Zoltán |
Bola Ramona Katalin |
Fenomén Táncsport Egyesület – Dimenzió Táncsport Egyesület |
12 |
| 16 |
36 |
Varga Áron |
Tomasics Nóra |
Pro-Art Táncstúdió |
9 |
| 17 |
35 |
Török Árpád |
Búrány Anikó |
Flamenco 2001 Tse |
8 |
| 18 |
19 |
Dányi Renátó |
Nádas Katalin |
Dancestation Táncsport Egyesület |
6 |
| 19 |
30 |
Pomaházi Tamás |
István Andrea |
Tornádó Tse |
5 |
| 20 |
27 |
Mészáros Pál |
Mezei Bernadett |
Adria-Szigó Ktse |
3 |
| 21 |
21 |
Fülöp Milán |
Kovács Franciska |
Freetime Tse – Stúdió 2000 Tse |
2 |
| 22 |
20 |
Dulai Bence |
Lükő Dalma |
Miskolcz-Revital Tse |
0 |
| Felnőtt – B – Standard OB |
Rész-/ Végeredmény |
2011-11-13 |
| Bírók: |
A: Zsámboki Marcell |
B: Bíró Csaba |
C: Vörös Péter |
D: Törökgyörgy Erika |
E: Felczán Béla |
F: Szűcs Simon |
G: Fischer Mariann |
| 1. Döntnök: Németh Péter |
1. Számláló: Kis János |
2. Számláló: Ormándi Zoltán |
Rendező: Nyíri Lajos TSE |
| Hely |
RSZ. |
Férfi résztvevõ |
Nõi résztvevõ |
EgyesÜlet / OrszÁg |
Pont |
| 1 |
45 |
Tejeda Tamás |
Nyitrai Edina |
Sway Táncsport Egyesület |
28 |
| 2 |
33 |
Szabó János |
Juhász Viktória Ivett |
Pro-Art Táncstúdió – Bvsc Jókai Táncklub |
26 |
| 3 |
48 |
Vigh András |
Szinyei Edina |
Ködmön Társastánc Se |
24 |
| 4 |
41 |
Módis Gábor |
Hornyák Zsófia |
Ködmön Társastánc Se |
22 |
| 5 |
39 |
Kassay Tamás |
Tóth Rebeka |
Diadém Se |
20 |
| 6 |
38 |
Jakab Sándor |
Száraz Evelyn |
Sway Táncsport Egyesület |
18 |
|
| 7 |
44 |
Szabó Gábor Ádám |
Bense Krisztina |
Forma Táncsport Egyesület |
16 |
| 8 |
43 |
Strupka Zoltán |
Vass Kinga |
Dancestation Táncsport Egyesület |
14 |
| 9 |
46 |
Tímár Attila |
Szalontai Kata |
Oktogon Tánccentrum |
12 |
| 10 |
42 |
Muhel Tamás |
Mathien Marine |
Dancestation Táncsport Egyesület – Goldance Táncsport Egyesület |
10 |
|
| 11-12 |
16 |
Boncz Dániel |
Szatmári Dorottya |
Dancestation Táncsport Egyesület |
8 |
| 11-12 |
34 |
Tóth Szilárd |
Verdes Lilla |
Valcer Táncstúdió |
8 |
| 13 |
36 |
Varga Áron |
Tomasics Nóra |
Pro-Art Táncstúdió |
4 |
| 14 |
47 |
Tonk Dávid |
Szilágyi Viktória |
Adria-Szigó Ktse |
2 |
| 15 |
30 |
Pomaházi Tamás |
István Andrea |
Tornádó Tse |
0 |