Csikó Szabolcsot leszerződtette a neves magyar táncegyüttes
A Csillag születik versenyzőjeként megismerte egy ország, és immár úgy tűnik, minden álma valóra válik. Csikó Szabolcsot leszerződtette egy nemzetközi hírű táncegyüttes, a Presidance, akikkel együtt a világot járja majd, és otthagyja az iskolát is.
“Most, januárban kiiratkozom a jelenlegi iskolámból, és ezentúl minden energiámat a táncra fordítom. Ezt a félévet még magántanulóként végzem el, és jelentkezem a Táncművészeti Főiskolára, ahol érettségire is előkészítő csoportra szeretnék járni” – vázolja terveit Csikó Szabolcs, aki nem tart attól, hogy Budapestre kell költöznie, nem fél a kihívásoktól, és várja azt is, hogy beutazhassa a világot.
Szerelme, Eszter egy percig sem aggódik amiatt, hogy Szabolcs már nem vele egy városban tanul majd, hanem Budapesten. “Majd megoldjuk. Eddig is mindent megoldottunk, ezen is túllendülünk.”
Forrás: stop.hu





