Hétvégén megszületett Magyarország új Csillaga
Talán maga Tabáni István volt az egyetlen, aki kételkedett a saját győzelmében – Riválisai titkon már régebben őt állították az első helyre.
Csikó Szabi elárulta: amikor kimondták a győztes nevét, végigfutott rajta egy kellemetlen érzés, de hamar túltette magát rajta, mivel valahol már rég érezte, hogy István nyeri a tehetségkutatót.
Vásáry André sem csalódott, úgy véli, nemes küzdelemben állt helyt. Elégedett azzal, amit elért, elejétől fogva egyértelmű volt számára, hogy Istvánt csak megszorítani lehet, legyőzni nem. Veres Robi remek hangulatát sem tudta elrontani, hogy nem ő nyert, s még tanácsokkal is ellátta a győztest.
MC DC is örül, amiért idáig eljutott. Úgy érzi, sínre került az élete, és rengeteg felkérést kap. “Én így is mérhetetlenül boldog vagyok: rengetegen éreztek rá az általam képviselt stílusra, vannak felkéréseim, és épp most kaptam egy szuper turnébuszt” – mondta a Borsnak.
Tabáni Istvánban csak később tudatosult, mi is történt vele. Élete 180 fokos fordulatot vett. Mint mondta, nem megy vissza dolgozni, a munkahelyének is így a jobb. Hozzátette: csak akkor érne nekik valamit, ha bezárnák egy vitrinbe – adta hírül a Napi Ász.
A végső döntőben Csikó Szabi, Veres Robi, alias MC DC, Vásáry André és Tabáni István küzdött meg egymással.
A nagy napra nemcsak egyéni, egy-egy közös produkcióval is készültek, melyben négy sztárvendég is segítette őket.
Galambos Lajos Veres Robival, Keresztes Ildikó Tabáni Istvánnal, AFC Tomi Csikó Szabival , Vásáry André pedig a a világhírű homokanimátorral, Czakó Ferenccel lépett közösen a színpadra.
Egyedülálló produkciók és meglepetések tarkították a show-t. Az ismert sztárok és a kiscsillagok közösen énekelték például a We are the world című slágert.
Az eredményhirdetés után egyik döntős sem lehet elkeseredve, hiszen nemcsak Tabáni István, Vásáry André is kapott már lemezszerződést, Csikó Szabinak Nagy Tamás, Veres Robinak pedig Verebes István ajánlott fel jól hangzó lehetőséget.
Forrás: bulvar.ma.hu





