KET – két egyfelvonásos a Bethlen téren
2009 tavaszán jubileumi bemutatóval ünnepelte 20. születésnapját a Közép-Európa Táncszínház a Trafóban, két olyan fiatal alkotóval, akik korábban nem dolgoztak a társulattal. A tavaly Lábán-díjat nyert Pataky Klári Valami történ(e)t című darabjában olyan pillanatokra vadászik, melyek egy-egy kapcsolat történetét, mozgatórugóit, képletét mutatják meg. Virág Melinda izgalmas, figyelmet keltő duója után első alkalommal készített előadást egy társulat számára. A Szájbanforgó kiindulópontját az egyik legelemibb cselekvés, az evés és annak a közege adja. A két egyfelvonásos darab egy est keretében kerül színpadra a Bethlen téren.
VALAMI TÖRTÉN(E)TA káosz a megfejtésre váró rend.
A káosz a megfejtésre váró rend?
Valami biztosan történt velem valamikor…
A történet szereplői megszállottan keresik azt a fordulópontot, amikor valaminek történnie kellett.
De minek? Van-e egyáltalán ilyen fordulópont?
…és aki hátranéz, sóbálvánnyá válik?
Koreográfus: Pataky Klári
Előadók: Asztalos Dóra, Hargitai Mariann, Katonka Zoltán, Major László, Kelemen Krisztián, Palcsó Nóra
Száj éhes szájat etet. Szájsikoly. Átáramló lehelet.
Tátog. Artikulálatlan. Rebeg /karattyol/ valamit. Érthetetlent.
Rebeg. Imát. Könyörgést.
Hús után kap.
Ízleli, elnyeli. Megismeri.
A Szájbanforgó abban az értelemben tiszta tánc, miszerint a táncoló test erős fizikai áthatottsága által erős energia közvetítésre képes. Ugyanakkor nem csak tiszta tánc. A tiszta tánc egységessége megtörik, szimbólumokkal dolgozó képekre, jelenség színházra vált. A darab a száj pszichológiai vonatkozásait, a köznapi funkcióit, szexuális és vallásos, rítusos világát, játssza, fűzi, keresztezi.
Koreográfus: Virág Melinda
Előadók: Asztalos Dóra, Hargitai Mariann, Katonka Zoltán, Mádi László, Major László, Palcsó Nóra
2009. DECEMBER 11/12 – 19.30h
KÖZÉP-EURÓPA TÁNCSZÍNHÁZ
További információ:
1071 Budapest, Bethlen Gábor tér 3.
(+36 1) 342 7163 – (+36 30) 456 3885
cedt@chello.hu – www.cedt.hu







